Bio

Berecz Mihály életrajza

Még nincs 25 éves, de Berecz Mihály már aktív szereplője a hazai koncertéletnek.

Berecz Mihály hétéves korától tanult zenét: előbb hegedülni, majd két évvel később zongorázni kezdett. A két hangszer tanulását 10 éven keresztül párhuzamosan végezte.

Zongora játékára, egyéni hangjára már korán, olyan nagy művészek figyeltek fel, mint Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Vashegyi György, Keller András, Malcolm Bilson.

16 évesen már a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben játszotta el Ravel g-dúr zongoraversenyét Kocsis Zoltán vezényletével. Azóta számos magyar karmesterrel és zenekarral lépett fel együtt; külföldi fellépései közül kiemelkedik két berlini hangverseny, amelyet a Konzerthausban, illetve a Filharmóniában adott.

Berecz Mihály számos hazai és nemzetközi verseny nyertese, díjazottja. 2017-ben első helyezett lett a Debut Berlin és a II. Manhattan-i Zenei versenyen. 2018-ban megnyerte a londoni Királyi Akadémia Harriet Cohen Bach díját.

Tanulmányait Londonban a Royal Academy of Music Zongoraművész szakán végezte kiemelkedő teljesítménnyel.

2021-ben a zurichi Anda Géza verseny Liszt-Bartók különdíjasa lett, ugyanebben az évben megkapta a Junior Prima Díjat.

2022 januárjától a Liszt Ferenc Zeneakadémia kamaratanszékének tanára. 2022 februárjában a Cziffra Alapítvány tehetség díjasa.

Első helyezést ért el a 2023-as kissingeni Zongoraolimpián.

Repertoárja rendkívül széles: Bachtól kezdve kortárs zeneszerzők műveiig terjed. Több zenekritikus is felső fokon nyilatkozott kifinomult, stílus- és kottahű, ugyanakkor felszabadult, energikus interpretációiról, Vashegyi György karmester egy interjúban így fogalmazott: Berecz Mihály nemzeti kincs, hozzáfogható tehetséget, azt hiszem nem láttam még.